Nem indulhat négy magyar úszó az olimpián
A B szinttel rendelkező úszóink nem lehetnek ott Tokióban.
A B szinttel rendelkező úszóink nem lehetnek ott Tokióban.
A megnyitók történetében először minden ország egy-egy női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót.
Lehetséges, hogy számos sportlétesítmény látogatottsági korlátja tízezerről ötezer nézőre csökken a tokiói nyári olimpián, sőt előfordulhat, hogy teljesen üres lelátók előtt zajlanak majd versenyek - írta a Nikkan Sports.
A valóságshow-hős üzletasszony márkája, a Skims látja el a sportolókat fehérneművel, szabadidőruhával és pizsamával a tokiói olimpián és paralimpián.
A kalapácsvető Gwen Berry azt mondta, a himnusz nem szólítja meg, soha nem is jelentett neki semmit.
Japánban továbbra is sok az új koronavírus-fertőzött, az emberek tartanak az olimpiától, amelyre ráadásul külföldi nézőket sem engednek be, egy évvel az eredetileg kitűzött időpontja után mégis megtartják Tokióban. A The New York Times hat számmal magyarázta meg, hogy miért.
Legkorábban a párizsi játékokra térhet vissza Szun Jang, aki doppingvétség miatt kapott súlyos eltiltást.
A 43 éves Laurel Hubbard a szuper nehézsúlyú kategóriában fog versenyezni a tokiói olimpián.
Győzelmével tokiói kvótát is szerzett Marosi.
Sokan nem hisznek abban, hogy a járványügyi intézkedéseket be tudják tartatni a szervezők a külföldről érkezőkkel.
A 35 éves magyar sportoló sokáig lebegtette a kérdést, végül feleségével egyetértésben határozott.
A rendkívüli elnökségi ülésen nem változtattak a tokiói vívóválogatott személyi összetételén.
A négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó még nem tudja, utazik-e Tokióba, de ha igen, akkor biztosan az lesz az utolsó versenye.
A sportolók azt kérik a szövetségtől, hogy tárgyalja újra Lupkovics Dóra és Mohamed Aida csapatban betöltött pozícióját.
A NOB szerint az elnök az olimpiai mozgalom tagjaira gondolt, átvitt értelemben, nem pedig a japán lakosságra szó szerint, amikor az „áldozatok” szükségességéről beszélt.
A sportállamtitkár azt nyilatkozta, az úszó-Eb járványszempontból főpróbája volt az olimpiának is.
Pfizer-vakcinát kapnak, de nem a lakosságnak szánt adagból.
Egy olyan monstruózus rendezvényhez ragaszkodnak a NOB urai, a világmédia urai és Japán vezetői, amely valójában sosem szolgálta a világbéke ügyét, méretei egyre iszonyatosabbak, lehetőséget ad a diktatúrák demonstrálására, és a járványügyi helyzetben egészségügyi kérdéseket is felvet. Vélemény.
A lakosság többsége is ellenzi a játékok megtartását.
Megkezdődött a a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos ruhaátadó eseménye.